Boldog új évet mindenkinek!!
Tudom, hogy most már egy jó ideje nem írtam a blogban, de egy óra szabadidőm nem volt!
Sokat dolgoztam, új honlapokat nyitottam, volt mit tenni.
Bocsi.
Ennek ellenére rengeteg élményben volt részünk, amiket azért jegyzetelgettem, úgyhogy most kárpótolom azt, ami elmaradt.
Mivel Petike kint úszik, kinti medencében úszásórán, furcsa is volt, hogy nem kell váltópapucsot vinni, és kint hideg, bent meleg szituáció miatt váltóruhát. Ha esik, akkor is van óra, végülis Petit nem zavarja, úgyis vízben van.
Egy kicsit mondhatni elfelejtettem egyes magyar beszédszerkezeteket, ezért előfordulhat, hogy nem éppen magyarosan fogok írni, de szerintem, ezt elnézitek nekem.
Múltkor találkoztam egy osztrák hentessel, és hirtelen nem tudtam németül beszélni vele –a németet amúgy nagyon jól beszélem, ösztönösen jön- , állandóan angolosan kerekítettem a számat és mondtam neki: inkább folytassuk angolul. Nem mintha az jobban menne, de mégsem kellett annyit gondolkodnom. Majd később találkoztam még egy némettel, és vele is könnyebb volt angolul.
Sokat beszélek a nyelvekről, mert a szakmáim közül ez áll a legközelebb hozzám – nyelvtanítás, tanulás.
Nagy élmény ért bennünket a minap. Mikor idejöttünk, a Viki még nem tudott annyira angolul, hogy be merjem iratni a High Schoolba (mint nálunk a gimi), hanem még egy évet maradt volna ált. suliban. De mivel annyit fejlődött, hogy azt gondoltuk, megpróbáljuk. Ki is néztük Quennsland legjobb – nem magán – suliját, ami itt van 5 percre. Közölték, hogy csak akkor jöhet, ha nagyon jól tud angolul, mert nem érnek rá arra, hogy korrepetálják.
Felhívták a sulijának a felkészítőtanárát, és rögtön felvették!!!
Rengeteget fejlődött az angol tudása. Mivel ebben az évben jöttünk, túl kevés ideje vagyunk itt ahhoz, hogy elég legyen az angol tudása, de hála annak, hogy foglalkoztam vele, volt előképzettsége. Igaz, későn kezdtem el, de mégis számít. Szandrával nincs gond ezen a téren, angolnak is nézik sokat. Beszédes is, és nagyon sokat tud is. Most már kezdik lekörözni az apjukat is…