Sziasztok!
Azért nem jelentkeztem eddig, mert költöztünk. Az első éjszaka nagyon vicces volt, mert a bútorok nem értek ide időben, és a földön aludtunk. A Szandra azt mondta, mikor reggel lett, hogy ő még ilyen jót életében nem aludt. Képzelhetitek..olyan rossz azért nem volt. Sátorozós emlékeim jöttek elő..
Még sosem szondáztattak, de itt először volt rá alkalmam. Bár először nem tudtam, mit akar, mert elkezdett magyarázni nagyon gyorsan.
Van egy új-zélandi szomszédunk 2 gyerkőccel, akikkel nagyon jól elvannak a gyerekek, és sokat beszélgetnek.
Voltunk a hétvégi piacokon. Az egyik egy tipikusan kínai piac volt, a másik pedig az ausztrál farmerek kínálták portékájukat. Mondanom sem kell, hogy minden sokkal drágább volt, mint a boltban. De mindenbe bele lehetett kóstolni, édesebb és finomabb is volt. Ez a piac egy lovarda mellett volt. Megnéztük a lovakat, éppen egy licitálás zajlott. Gyönyörű versenypálya és hatalmas istállók egy óriási lovas birtokon – mindez az utcánk végén.
Vikitől:
Voltunk egy bútorboltban .
Párnákat vettünk az új ülőgarnitúrához.
Mikor kiválasztottuk,
diktálni kellett az adatokat amit persze én diktáltam mert anya csak makogott.
Magyar telefonszámot adtunk meg, mert nem tudtuk apa ausztrál telefon számát.
Végül a családnévnél Braumuhlner-t adtunk meg mert rosszul hallotta az ürge.
Anya mondta,hogy no-no (nem ez a nevünk),de mondtam neki,hogy mindegy úgy se tudja ,hogy kik vagyunk.
Itt nagyon hamar le lehet égni észre se vettük,hogy leégtünk jóval később vettük csak észre.
