Három gyerekkel a világ végén, Ausztráliában…

Mikor 24 órát ülsz egy repülőgépen, már nem tudod, hogy fiú vagy-e vagy lány. Mikor átszállsz egy olyan országban, ahol a páratartalom már nagyon magas és az Egyenlítőn fekszik, akkor azt gondolod: hú, hova jöttem, ez nagyon más. Aztán, mikor leszállsz egy olyan helyen, ahol örökké csak vigyorognak rád, akkor a fáradság miatt is, de nem igazán tudod, mi zajlik benned. És ennek nincs vége, mert mindennap olyan élmények érnek, hogy reggel 5 percet állsz az ablak előtt, mire leesik: nem, nem álmodom…

Már régen írtam, ennek több oka is volt.

Mielőtt elindultam Magyarországról, utánanéztem a neten, hogy hova is készülünk. Megvizsgáltam, mi kapható a boltokban, lesz-e gyerekorvos, fogorvos, meg ilyenek. De mivel kevés információt találtam magyarul, igazában nem állt össze a kép. Mindenki csak azt írta: ez egyszerűen csodálatos…. Vagy a híradóban ezt hallottam: újabb földrengés nem messze Ausztráliától, nincs víz. Ti is tudjátok, máshogy éli meg ezt az ember, ha ott van. A híradó mindig felfújja a dolgot. Így is történt, amikor ideérkezésünk után aggódva hívtak fel magyar barátaink, hogy Brisbane-ban, ami tőlünk 70 km, özönvíz van és hidak szakadtak le, látták a híradóban, jól vagyunk-e. Nos, nálunk nem volt özönvíz, csak esett az eső, és semmilyen vészhelyzetet nem tapasztaltunk.

Ebben a részben sokszor összevetem Magyarországot és Ausztráliát.

Érdekes, amióta itt vagyunk, kétszer láttam cigizni valakit az utcán (ugyanis büntetik), máshol pedig egyáltalán nem. A tanároknak is tiltják az iskolában. A diákok pedig egyáltalán nem cigiznek, se utcán, se az iskolában, nemúgy, mint Magyarországon.

Régen írtam már. Sok minden történt velünk a hetekben.

Először is, végre találkoztunk a másik magyar családokból kettővel, akik szintén a gyerekek sulijába járnak. Az egyikhez közülük elmentünk. Nagyon kedvesek! Furcsa volt újra magyarul beszélgetni. A poén az volt, hogy ismertük egymást régebbről!!